Minden év végén az ember számot vet a történtekről és értékeli az élményeket, eseményeket.

Idén egészen fantasztikus emberek kísérték végig utamat, mint ceremóniamester, akikkel együtt, merem állítani, olykor csodákat hoztunk létre. Kicsi, személyes, hétköznapi csodákat, de örömkönnyek, ölelések és hatalmas nevetések szegélyezték utunkat. Nem tudok elég hálás lenni nekik azért, amit kaptam és amit együtt adhattunk párjainknak ebben az évben közös esküvőink során. Ők azok, akik azokon az esküvőkön, amiket én vezényelhettem idén, nem csak a saját munkájukban alkottak maximálisat, de együttműködésben is kiemelkedőt nyújtanak.

Mindig, minden esküvőn.

Első sorban a nevek előtt – a pároknak köszönöm, akik jól döntöttek és ezzel lehetőséget adtak a kis csodacsapatok megalkotására. Ilyen csapatok élén szinte elkényeztetve éreztem magam, az együttműködés szinte magától értetődő volt.

De kérlek, ti, akik itt vagytok ezen a listán, vegyétek úgy, hogy egy hatalmas (egye fene arany meg gyémánt meg még valami értékes drágakő) képzeletbeli serleget/díjat/szobrocskát adok át nektek.

Meg a köszönetet, amit érdemeltek. Meg a reményt, a vágyat, hogy jövőre/nemsokára lehetőleg újra találkozzunk.

 

ÍME TEHÁT, a lista azokkal, akik bearanyozták ceremóniamesteri évemet:

Agócs Virág – Az Esküvőszerveződ

Álomklip.hu Wedding Films (Márk & Hal)

Bridal Film

Chetres Event Decoration

Debreczi János fotográfus

Deményi Olivér mesterfodrász

DJ Brecska Attila

DJ Groovelyne – Vajas Gergő

DJ Immi V – Vereb Imi – Show4U

DJ Kása István – Esküvőre Party

DJ Kovács Miki

DJ Márkus Viktor / Jason Rise – EDJK Esküvő DJK

DJ Mester Gyula

DJ Mészáros Zoltán – One Man Band

DJ Soulja – Rajki László – Show4U

Dupla Expo Wedding Photography

Esküvődekor Nóritól

Esküvők Virága – Esküvői dekor és virágok

Eszterlánc Ceremónia szertartásvezetői

Fleur & Ballon Dekor

Gácsi Georgina Wedding Photography

Gehner Alexandra szertartásvezető

Gyenes Szilvia – esküvői Dekoráció

Jànossy Noémi – Travel Note Weddings

Jégvirág esküvői dekoráció

Kálmán Roland -Esküvői fotográfus

Kapuvári Gábor Wedding Photography

Kiss Szilvia Hairstylist

Koktél 4 U zenekar

Kondella Misi Wedding Photography

Koós Eszter szertartásvezető

Kovács Andrea szertartásvezető

Love Fern Wedding Photography

Mátyus Enikő – Crystal Wedding – Esküvőszervezés

Murvai Eszter Sminkmester

Nászriporter – Fekete Csaba Esküvői fotográfus

Paulik Évi szertartásvezető

Red Shoes Weddings – esküvőszervezés

Shadowplay Wedding Films

Simon Teodóra Wedding Photographer

Studinger Andras Wedding Cinematography

Kisfaludy-Tóbel Nóra  – Esküvőszervezés

Török-Bognár Reni – esküvői fotós

Vamos Wedding Photography

Váradi Tamás esküvői fotográfus

Veronika & The Wedding Boys zenekar

Wendl Péter Wedding Photography

Wertán fotó

Ti, akik esetleg esküvőre készülő látogatóként olvassátok ezt a listát, szerencsések vagytok. Közülük akár ugyanis csukott szemmel is választhattok – és kiváló szolgáltatótok lesz garantálhatóan.

 

Jöjjön 2018!    –   „A végtelenbe — és tovább!” (Toy Story)

Dunai Misi – ceremóniamester

The Wedding MC

facebook.com/weddingmchungary

 

u.i.: a listát fejből írtam, hirtelen érzelmi felindulásból -  és mivel minden ember esendő, simán lehet, hogy még bővülni fog :)