
Furcsa kicsit úgy összegezni egy évet, hogy nem volt egész. Hogy voltak, akiknek azt kellett mondani, „mi majd csak jövőre valósítjuk meg az álmainkat. De akkor majd úgy igazán, teljes lendülettel!”
Ha nem lennének az esküvői világ hihetetlen empatikus, együttműködő és mások nehéz helyzetét is átlátó szolgáltatói Partnereink, igen, így nagy „P”-vel ; … ha nem lennének azok a rugalmas, csapatban és annak fontosságában is gondolkodni tudó és akaró párok, akik értik, hogy egymás nélkül nem, csak együtt sikerülhet – akkor most szomorú lennék.
De nem vagyok. Mert – összességében – számos ember együttes munkájának, kitartásának és párhuzamos gondolkodásának megfeszített munkája árán, rengeteg esetben le tudtuk győzni a külvilág körülményeit – és megismételhetetlen esküvői pillanatokat hoztunk létre, amikre együtt lehetünk büszkék.

Bár egy szuper januári és februári optimista indulás után az esküvői év csak júniusban kezdődhetett el igazán, igazi tökéletes lenyomata lett az esküvői szezon egy amúgy lenyűgözően ígéretes és rendkívül színes palettán mozgónak tervezett évnek.
Az 5 csillagos Gresham Palotából futottunk az etyeki szőlészetbe, egy igazi vintage esküvőre, ahonnan a Prónay kastély csodás parkjába érkeztünk egy emlékezetes nemzetközi zsidó esküvőre. Jártunk a Babérligetben, ami az ország közepe (kellene hogy legyen), a Bodrogi Kúria kis tavának szigetén, de eljutottunk többek közt a Budakeszi erdő kellős közepére, a sok száz éves tölgy alá a Wedding Wood páratlan parkjában is. Még pont jól időzítve a Columbus hajóról is csodát érezve láthattuk közel száz emberrel az utánozhatatlan esküvői naplementét, majd átfutva a túlpartra a Várkert Bazárból is megtekinthették a szerencsések a készülő, de nagy szerencsénkre elmaradó vihar látványát. Az Öbölházban búcsúztattuk a nagyméretű esküvőket – egy időre – ahol minden irányban 20 méteren belül volt a Duna vize, és tényleg körbe vett a természet minket a város kellős közepén.

Én csapatban gondolkodom, mindig, mert csak úgy érdemes. A többes szám első személy a kedvencem – és esküvőkről szerintem csak így szabad gondolkodni.
Szerencsés voltam és vagyok, remek új embereket, szolgáltatókat ismertem meg, és sokszor támaszkodhattam a jól bevált, mindig kiválóan teljesítő partnereimre, akikkel együtt vittük sikerre az összes esküvőt, aminek valóra váltásával minket bíztatok meg.

A lényeg – hogy a fent bejelölteken túl (illetve velük együtt) idén
Nekem Ti vagytok az Év Együttműködő Esküvői Szolgáltatói:
Babérliget kúria
Bánhegyi Barbara – szertartás
Bodrogi Kúria – Inárcs – Soós Réka
Budapest Party Service – Dallos Szilvi
Cinewolf visual – Lilla & Ádám
Vintagi Decor – Andrási Ági
Columbus Hajó – teljes leány- és legénysége
Creative Weddings by Landesz Kati – szervezés
DJ DAWE – Balázs Dávid – Eventtech solutions – Event Vibes
Esküvői Buli – DJ mSound – Paál Marci – DJ-Hang-Fény
Esküvők Virága – Óriás és József – Dekor
Fleur & Ballon – Dekor
Flóra & Bálint Acoustic – élő zene
Garaba Lívia – Smink
Green Weddings by Madarász zsuzsi – szervezés
Gresham Four Seasons – Németh-Bűrös Brigitta
Gyerekbarát Esküvő – Lazsádi Ákos
Haróth Balázs & Glamorous Company – élő zene
Jágity Fanni – fotó
Kovács Andi – szertartás
Kozanák Zsolt – DJ
Lengyel Balázs – fotó
Matuska Timót – fotó
Meraki Project – Emil & Peti – fotó
Natural Wedding Decor
Nóri Esküvői Dekor
Pallagi Ákos – CM
Pearl Event – Sipos-Dávid Orsi
Petra Pakó Photography
Prónay Kastély
Rókusfalvy Birtok
Show 4 You – DJ+fény+hang
Simon Teodóra – fotó
SoFeat duó – élő zene
Terjék Krisztián – fotó
The Photofun Company – Czap Zoli
Tóth András – fotó
Vidovics Ádám & Co – Film
Vörös Nándi – film
Wedding Wood – Lente Lilla és a Miracoloso csapat
Wellwed DJ – Brotya Norbert – DJ-Hang-fény
Wendl Péter – fotó
Wertan Co. Ltd. – Géza – film
Wondeer Wedding – fotó
Organik Cineworks – Laci – film
Zombori lászló – Film
… És van egy különdíjas csapatom is ezúttal. Mert igen, engem is megtalált a vírus, szeptemberben, egy szerencsétlen keddi napon. Egy olyan hét volt, amikor egy májusról a hét péntekre áttett esküvőt vezethettem volna Krisztina és János napján. Őrült lelkesedéssel készültünk rá… Szerdáról péntekre, tehát gyakorlatilag egyetlen nap alatt kellett találni egy megbízható, bevethető ceremóniamester kollégát, aki egy intenzív online felkészítést és forgatókönyv-egyeztetést követően hibátlanul és a pár vágyainak messzemenőkig megfelelő stílusban vezényeli le a napot úgy, hogy a vendégeknek egy pillanatig se juthasson eszébe, hogy most egy beugrást látnak. És ez is sikerült, ez is csak csapatban iskerülhetett. A segítségemre Rajki Laci jött, aki a Show 4 you berkeiből Petivel kiválóan együttműködve – csapatban alkotva (hogy máshogy…) – osztatlan sikerre vitte a rendezvényt. Így a vírust is csapatban győztük le!

Bajtársiasságból, odafigyelésből és önzetlen segítségből is vizsgáztak idén az esküvői szolgáltatók – és büszke vagyok rá, hogy a párok értékelései alapján – csak záporoztak a csillagos ötösök!
Köszönöm nektek!
És persze: jövőre folytatjuk!
Keep rockin’ – Misi
The Wedding MC