Sziasztok! 

Erdei Robi vagyok, egy fiatal, lelkes, és csapatszellemben gondolkodó ceremóniamester.

A legfontosabb dolog számomra minden esküvőn, hogy a jelen lévő vendégeiteknek örömet tudjak okozni és segíteni őket, úgy, hogy közben semmiképp ne maradjon ki a jókedv és a nevetés – és persze a ti pillanataitokat is úgy teremtsük meg a nap során, ahogyan közösen megterveztük, ahogy ti álmodtátok meg! 

Próbálok az élethez is hasonlóan állni, és mindenkiben meglátni a jót – és vallom, hogy ha pozitívan állsz minden helyzethez, akkor ugyanezt kapod vissza az élettől! 

Professzionálisan foglalkoztam sportolással is – állandóan mozgásban vagyok – mindig vágyom a változatosságra, a kalandra, de az egyszerű hétköznapi dolgokban is meglelem az örömöm! 

A ceremóniamester szakmába is a The Wedding MC csapatának vezetője, Misi felfedezettjeként kerültem be, a CM Mentor Program kiváló szintű teljesítése után, és minden esküvőn a korábbi rendezvényeken és az ott megszerzett gyakorlati tudást is célom a lehető legmagasabb szinten hasznosítani.

Szeretek csapatban dolgozni és nagy energiaszinten mozgó emberekkel körülvenni magam, így én is a maximumot tudom kihozni magamból és a munkámból. Az esküvők erre kiváló lehetőségeket biztosítanak, ezért is élvezem a munkámat.

Ha együttműködünk, a ti esküvőtökön is minden szolgáltatóval folyamatosan kapcsolatban leszek, mindenki tudni fogja épp mikor mire számítson, mi a soron következő esemény és feladat – miközben a vendégek informálásának feladatát is nagy lelkesedéssel fogom ellátni.

_____

Ha szimpatikus nektek Robi bemutatkozása, és egy fiatal, nem klisékben gondolkodó, laza de minden részletre ügyelő CM az elképzelésetek esküvőtökre, jelezzétek, – és mi mihamarabb összekötünk titeket Robival, hogy lássátok, el tudjátok-e képzelni a vele való együttműködést esküvőtökön.

ÉS HA IDÁIG ELOLVASTAD ROBI BEMUTATKOZÁSÁT, MÉG EGY REMEK HÍRÜNK IS VAN: Mivel Robi csapatunk legújabb, gondosan kiválasztott, lelkes tagja, ebben az évben (2025 októberéig) még kiemelt, akár 30% kedvezményes tiszteletdíj mellett választhatjátok őt és segítségét az esküvői menetrend-tervezéstől a forgatókönyvíráson át esküvőtök ceremóniamester szerepének teljes körű ellátásáig. A részletekért írjatok nekünk, vagy az ajánlatkérő íven jelezzétek, hogy tőle (is) kérnétek ajánlatot.