Vidéki esküvői helyszínek keresésekor az ember több tucat találatos listákba akad a neten, vagy színes cikkekbe, amik innen-onnan ajánlgatják a helyszíneket, legtöbbször azonban sajnos valós tapasztalat nélkül.

Esküvői szakemberként az általunk ezen a listán ajánlott helyszíneken már jártunk, és azt is láttuk, hogyan teljesítenek élesben, valódi párok valódi esküvőjén.

Korábbi ajánló cikkünk, a budapesti esküvői helyszínek listája hatalmas népszerűségre tett szert, több mint 10 000 olvasóval – sok visszajelzéssel és javaslattal, ezért úgy döntöttünk, kilépve a főváros határaiból, összeállítunk egy újabb gyűjteményt, ezúttal kizárólag vidéki esküvői helyszínek listáját.

Fontos tudni, hogy ez is egy szubjektív lista, a számunkra több szempontból az átlagosnál mindenképpen többet nyújtó helyszínekről, ahova kíváncsian érkeztünk és ahonnan csak remek tapasztalatokat szerezve távoztunk.

Nem állítjuk (hogy is tehetnénk, hiszen nem jártunk mindenhol…),  hogy ezek a legjobb helyek az országban, de az biztos, csapatban gondolkodó, remek, rendezvény-orientált felfogással és adottságokkal rendelkező helyek mind,  esküvőre kifejezetten alkalmas helyszínek, amiket megtekinteni és számításba venni legalább is mindenképpen érdemes.

Nem vagyunk egyformák. Fogsz olvasni intim, néhány fős eldugott, erdei mini-esküvőkre ideális és káprázatosan csillogó kastély-hercegnős nagyromantikus helyszínekről is. Próbáltunk címszavakkal is segíteni minden helyről, hogy lásd, a TI VÁGYAITOK alapján egyáltalán érdemes-e felkeresned az adott helyszín weboldalát…

Csillaggal (*) vagy két csillaggal (**) jelöltem meg azokat a helyeket, amik valamiért különösen a szívünkhez nőttek, a Top 5-be léphettek.

Bízunk benne, hogy ez a kis lista is hasznos lesz esküvőtök tervezésének elején már. Ha barátod, ismerősöd tart éppen itt az esküvői szervezésben/tervezésben, küldd el neki, én jó pár év tapasztatát sűrítettük bele, és bár biztosan kihagytunk pár helyet, meg idén is számos új helyre fogunk eljutni, ígérem, bővülni fog ez a lista is- ahogy persze szűkülhet is, ha úgy hozza a sors. (megjegyzés: szűkült is)

Kellemes böngészést kívánunk, és ne feledd: ez egy csodás időszak, lehetőségként kell felfogni, nem stresszfaktorként.

És akkor íme, jöjjön a ceremóniamester esküvői helyszín-gyűjteménye:

Amber Bride – Leányfalu szélén rejtőző Toszkána. Ez a hely, főleg ha szép az idő aznap – maga a csoda. Van pár dolog, amire oda kell figyelni, de minden extra készülést megér az eredmény, ami újra és újra lenyűgözhet. Ebből a helyből is saját esküvőszervezővel tudjátok kihozni a legtöbbet, örömmel ajánljuk a legjobbakat, ha kéritek 🙂

Anna Grand Hotel Wine & Vital – Balatonfüred – Anna báli magasságok és dimenziók egy igazán népszerű helyen.

Babérliget Kúria – Polány (*)(*) – Kategóriájának abszolút győztese. Kúria, szőlő, árnyas szertartáshelyszín, Gesztenyés és egy kiválóan variálható, kb. 40 – 130 fős rendezvénypavilon. Mintha egy párizsi lakóház tetején tartanád az esküvődet, akár 2-3 napon át – csak a természet kellős közepén. Gasztronómia felsőfokon. Mi kellhet még?

Bodrogi Kúria Wellness Hotel – Inárcs (*)- önálló vadászbirtok, kerti pavilonnal, akár 200 méteres esküvői bevonulást is tervezhettek, kis tóval és szigetecskével, a fővárostól alig 45 percre.

Chateau Petrény – a Mátrában, közel Egerhez, egy hosszú-hosszú kicsi út legvégén a szőlők közt „bújik meg” – ez a modern Chateau, ahol tényleg el lehet bújni a világ elől, nagyot bulizhattok, bármilyen hangosan – és minden vendégetek akár a helyszínen alhat. Saját boruk is legendás.

Daalarna Garden (**) egy új kedvenc, aki idekívánkozik – megérdemelten. Bár technikailag inkább (már majdnem) Szentendre, de a 2025-ös év egyik „mindent visz” kategóriás helyszíne lesz ez a levendulással, medencével és egy elbűvölő, modern, a fenntartható luxus” jegyében épült rendezvényházzal felszerelt, paradicsomi helyszín, ahol ráadásul a legjobb catering csapatok közül választhattok.

Deák Udvarház – Kakucs (**)– romantikus erdei kúria, a vintage szerelmeseinek tökéletes helyszín. Saját dísztó, egyedülálló erdei szertartáshelyszín, önálló százholdas pagonyának közepén nyugvó főépülettel, vendégházakkal – és egy igazán minőségi házi konyha, ami a modernet ötvözi a hagyományokkal, és ami kategóriájában kiemelkedő minőséget ad, újra és újra.

Forgách Kastély – Mándok (**) – Kelet-Magyarország másik gyöngyszeme. Nincs közel a főváros, de ez az egyik előnye is talán. Őrületes luxus, csoda-fények, medence – és mindez egy klasszikus kastély kertéjben. Megéri a rengeteg utazást, úgyis több napra fog mindenki érkezni. a Nagy napra kérjétek a helyszínt, hogy a koktélos csapatot mindenképp szervezzék le nektek! (Ebből a helyszínből a legtöbbet egy esküvőszervező segítségével tudjátok kihozni, de az maga lehet az álom)

Hernyák Birtok – FűvészkertEtyek (**)  – luxus catering, csodás kilátás, hangulatos épület – borvidék a városhoz közel.

Hilltop – Neszmély (**) – nem csak az észvesztő Dunai (!) panorámája miatt imádjuk. A Neszmélyi borvidék kincse ez a hely, de a medence és a kinti szertartás- és vacsora helyszínek elkészülte óta pedig, valódi toszkán életérzést ad, és nem csak a hely, hanem az ízig vérig profi csapat is, akik minden kéréseteket teljesíteni fogják.

Káli Art Inn – Köveskál – Kicsit luxus, kicsit Provence, kicsit Toszkána – nagyon jó hely Max 50-60 fő részére, meghitt esküvőkre

Koczor Pincészet – Balatonfüred – csak nevében pince, amúgy meg hatalmas kert a balatonfüredi magasságban, elvehetetlen panorámával Tihanyra és szinte a teljes tóra, ami a szertartásotok háttere lehet – a kert alatt egy tágas étteremmel. Családi hangulat, privát tér, házias ételek.

La Contessa Kastélyhotel – Szilvásvárad  – szertartás a kastélyparkban, évszázados épületben, buli a modern konferenciahelységben, panorámával az erdőre, kiváló catering és helyi rendezvényszervező csapattal.

Le Til kúria – Biri – extravagáns, elegáns, modern, meglepő, zavarba ejtő, profi. Itt azok tartják esküvőiket, akik szeretnek azon a bizonyos dobozon kívül gondolkodni, extrém ötleteket is megvalósítanak, szerintem akár a medencében tartott víz alatti esküvőt is. Kelet-Magyarország egyik top helye.

Liszkay Borkúria – Monoszló(**)  a luxus kedvelőinek, Toszkána Magyarországon 5 valódi csillaggal. Többhektáros saját szőlő közepén, első osztályú konyhával. Ez valóban luxus, amiből ha a legtöbbet akarod kihozni, egy szervezőre is szükséged lesz.

NATURA HILL – Zebegény (*) – A Dunakanyar legszebb panorámája. Kicsit nehézkes megközelíteni, de minden egyes kanyart többszörösen meghálál :-) Michelin csillagot érdemlő chef. Kis csapat, pici létszámhoz de hatalmas élményekhez.

Pikant Pajta / Ferencmajor – Tata – valódi vintage esküvőhelyszín távol a zajtól, szépen rendbe hozott birtokon

Prónay-Kastély – Alsópetény (**) – klasszikus elegancia, saját birtokon, kis tóval és szigettel, modern, letisztult rendezvényteremmel. Igényesség, tökéletes kikapcsolódás – a mindentől távol érzésével.

Pálma Ház – Tata, (*) Angolpark  – hatalmas üvegterek, stílusos klasszicizmus, a park és tó szomszédságában. Trópusi, klasszikus és modern egyben.

Rókusfalvy Britok (*)  – Etyek – borászati nyugalom feeling, egy külön kisház a készülődéshez, a szőlő alján tartott szertartás, telepített hangtechnika – és egy esküvőkre szakosodott csapat, ahol profi és zökkenőmentes megvalósítás vár rátok.

Rosinante – Szigetmonostor – kb. 100 főig, eldugott ékszer, mesterszakáccsal, kiemelten kedves vendéglátással – vintage és természetközeli ,de barátságos, akár öltönymentes esküvőkre is ideális, a folyó túloldalán Szentendrére kishajózhattok.

Sentio Britok – Pécsely  a Balatonfelvidék egyik legújabb, és valljuk be, legígéretesebb versenyzője. Egy igazi ékszerdoboz, egy csodás, víztiszta luxus sátorral, elegáns, természetközeli és mindőségi megoldásokkal, a panoráma pedig maga a csoda. Mindenképp csekkoljátok, ha balatoni esküvőt terveztek.

Tópart Hotel – Balatonvilágos (**)–  Egyik igazi kedvenc. Igenek a stégen, közvetlenül a Balaton hullámai felett, vadonat új üveg pavilon akár kinti vacsorához is – bevilágít a naplemente, elegáns és természetes egyben – 100 főre is, közvetlen a saját, privát vízparton. Családi üzemeltetés, remek csapat, csupa kedvesség.

Viator Apátsági Étterem – Pannonhalma (*) – Igazi „fine dining” élmény az üvegfalon innen és túl. Örök panorámával. Szertartás a Bazilikában ÉS akár a kertben is, ahol senki nem fog titeket zavarni.

ELSŐRE ENNYI 🙂 | de Ígérjük, ez a cikk is folyamatosan bővülni fog, ahogy nekünk is egyre több lehetőségünk lesz eljutni az ország legjobb helyszíneire. Kellemes böngészést, kellemes tervezést! 

___

A szerzőről:

Dunai Mihály (párjaimnak mindig csak Misi) vagyok, magyar-angol nyelvű, Hungarian Wedding Award díjnyertes ceremóniamester, és szimbolikus esküvői szertartásvezető. A fenti vidéki esküvőhelyszíneken már személyesen is volt alkalmam dolgozni és tesztelni élesben a helyi adottságokat és persze a személyzet profizmusát, segítőkészségét és együttműködési képességeiket. Különböző stílusú esküvőkhöz ideálisak, a mezítlábas, bohém esküvőktől a blacktie wedding-ig, de a maga nevében mindegyik valódi szolgáltatást nyújt – és ez a legfontosabb.

Belső információként mondom, merem ajánlani őket, ezekben a vidéki esküvőhelyszínekben nem fogtok csalódni.

A lista természetesen várhatóan bővülni fog a jövőben, (akár mindkét irányban, – ez is egy „updated” verzió már – hiszen egyre több új és izgalmas esküvői helyszín nyílik az országban, a közelmúltban is jött néhány izgalmas új szereplő, és amint sikerül őket „élesben” is tesztelni, jelentkezni fogunk 🙂

Addig is:

Ismerjetek meg minket is, pillantsatok bele ceremóniamesteri / szimbolikus szertartásvezetői munkánkba, nézzetek körül oldalunkon, ha már itt jártok. 🙂 S ha kérdésetek lenne, ne tartsátok magatokban, írjatok üzenetet 🙂

Dunai Mihály / Misi – alapító

The Wedding MC Team

www.weddingmc.hu

INSTAGRAM

FACEBOOK OLDALUNK

Fotók forrása: a helyszínek weboldalai / facebook oldalai